{lang: 'hu'}

Visszanézve nagyon furcsa mennyi minden tud történni egy év leforgása alatt. Egy teljes világkép változás is kialakulhat az emberben. Olyan lassú folyamat ez, szinte észre sem vesszük. Azt hiszem nálam is bekövetkezett ez. Sok mindent újraértékeltem az év történéseinek hatására. Na de mi is történt idén? Számomra a riogatás éve volt: riogattak itten kéremszépen válsággal, h1n1-el, szerződés felmondással (ami utólag sajnos be is következett). Szerencsére annyira próbáltak meggyőzni, hogy kialakult bennem a védekező készség, ami megóvott a média baromságaitól. Hihetetlen, de idén nem mentem csődbe és ki sem purcantam a h1n1 miatt. Hagyjuk is a médiát! Nagyon pozitív év volt az idei! Történt ugyan olyan dolog is, amire azt mondaná egy kívülálló, hogy szörnyű, de ha a helyemben lenne ugyanezt gondolná: ez volt a legjobb megoldás. Tematikusan végig véve ezt a sok pozitívumot: a jézuska idén belehúzott és kitalált, majd hozott számomra egy tökéletes ajándékot: egy barátnőt. Azt hiszem ennél jobbat nem is kaphatnék, szóval köszi így utólag is! Pár tucat új barátra is szert tettem, aminek szintén nagyon örülök. Ahogy mondtam csőd idén nem volt, sőt, egész jól állok pénzügyileg is, de 2010-ben még többet szeretnék keresni. Mondjuk úgy 100,000,000-ót 😀 Szerintem ez egy reális cél 😀 A munka egész jól ment ’09-ben, volt némi tenderworks, document manager és egy kis kmm. Én azért idén mégis beleerősítenék a melóba, hiszen ha jól megy a cégnek, akkor az nekünk, jómunkásembereknek is jó lesz. Tavaly nem fogadtam meg semmit 2009-re vonatkozóan, ami utólag nézve nagy hiba volt. Egyszerűen muszáj valami cél! Idén megfogadtam, méghozzá nem is egyet. Ha sikerül betartani jövőre leírom 😛

B.U.É.K