{lang: 'hu'}

Valószínűleg ti is megkaptátok a részetek az éves összefoglalókból mindenhol, de azért nekem is kéne összegeznem az évet, mert miért is ne? Szóval 2008 egy fontos év volt. Többek között zajlott Olimpia, Világválság (folyamatban), van új amerikai elnökünk, stb.! Ezen globális események mellett azért számomra fontosabb dolgok is történtek. Kezdjük is a legfontosabbal: a suliban nem sikerült a legjobb teljesítményemet nyújtani, meg is lett az eredménye sajnos, de hogy teljesen őszinte legyek a nem várt események miatt így alakult a legjobban. Ebből kifolyólag történt velem egy igen pozitív dolog: megtaláltam álmaim munkáját 🙂 Programozó lettem főállásban a Spencer International Hungary Kft.-nél, ahol úgy érzem megtaláltam a helyem. Jöjjön a legfontosabb, az emberi tényező! Szerelemben nem állok a helyzet magaslatán, jelenleg 1:0 kupidónak, volt két szakításom és egy rövidebb ideig tartó kapcsolatom. Pozitívan állok hozzá, most már tudom azt a 2 embert akivel biztosan nem illek össze. A barátságaim már jobban alakultak: ebben az évben rátaláltam két olyan emberre, akivel biztosan szeretném fenntartani a kapcsolatot. Egyiküket már eddig is ismertem, de ebben az évben még jobban megerősített engem abban, hogy őt érdemes “megtartani”! 🙂 A másik csóka a munkatársam LouiSe, akit nem ismerek annyira, viszont már most nagyon jó véleményem van róla. Persze, akad olyan is, aki elhullófélben van nálam, de ilyen mindíg előfordul, sajnos az élet már csak így működik. És hogy mi van velem? Idén sem sikerült szétgyúrnom magam, sőt egyre csak növekednek bizonyos részek (nem, sajnos nem azok a részek). Bár már megtettem az első lépéseket az év vége felé, vettem kondibérletet, sőt, több-kevesebb sikerrel majdnem minden nap el is jutottam oda, de azt hiszem egy kicsit több időre lesz szükségem a teljes testes átformáláshoz. Webfejlesztés terén idén sikerült elég erőteljesen előrelépnem. Úgy érzem, hogy sok mindent megtanultam és egyre több dolog marad meg bennem a webes témákkal kapcsolatban. Nagy valószínűséggel kijelenthetem, ebben a szakmában fogok dolgozni egy ideig. Jövőre talán sikerül valami egyedit is alkotni, cikkezni. Ahhoz viszont még nagyon sokat kell tanulnom. Jöjjön a “piszkos anyagiak” rész. Az év első felében megkellett húzni a nadrágszíjat, mivel suliba jártam, nem dolgoztam, így pénzhiány volt. A jelenlegi munkámnak köszönhetően viszont most elég jól eléldegélek itt a koliban. Summa summarum, az év eleje szar volt, az év vége jó, ezen két időpont között meg egy átmenet volt az előbb említetteknek megfelelően. Nálam ez az év kapott egy erős 4-est! Reménykedem a hasonlóan jó jövőben, és kívánom nektek is ugyanezt (a jó jövőt, nem a reménykedést)! Most még megünneplem az utolsó napot, aztán újult erővel, meg egy kis másnapossággal fejest ugrok az új évbe!

B.U.É.K